Mikor látott a ketchup először paradicsomot?
2009-01-16
A XVII. században holland és angol tengerészek hoztak Kínából egy sózott, ecetes hal mellé használt szószt, amit "ketsiap"-nak neveztek. Ebben a formájában még jobban hasonlított a szójaszószhoz, mint ahhoz az édes-savanyú fűszerhez, amit ma ezen a néven ismerünk. A ketchup tehát már jóval azelőtt létezett halszószként Ázsiában, hogy bárki Amerikán kívül egyáltalán paradicsomot látott volna – hiszen ez a ketchup nem is látott egyáltalán paradicsomot.
A ”ketsiap„ kínai szóösszetétel első fele, a "ket" állítólag mégis paradicsomot jelent. Ki érti ezt? Az új élelmiszer gyorsan elterjedt, számos változata bukkant fel mind nevét, mind összetételét illetően. A briteknél például tartalmazhatott gombát, ajókát, kagylót vagy diót is.
Írott formában először 1690-ben jelent meg a szó, és ekkor már ketchupként emlegették.
Az első ketchuprecept 1727-ből származik, Elizabeth Smith: A tökéletes háziasszony című szakácskönyvéből. Van benne ajóka, mogyoróhagyma, ecet, fehérbor, gyömbér, szegfűszeg, szerecsendió, bors és citromhéj. Nyolcvanöt évvel később az első paradicsomos amerikai ketchupreceptben ”a szerelem almája„-ként is utalnak rá, és alapjaiban ez az az összetétel, amilyennek mi ma ismerjük kedvenc szószunkat.
A brit konyhában rendre gombából készült a ketchup, az amerikaiban pedig paradicsomból.
Az 1837-ben a Nagy-Britanniába importált amerikai ketchupot ezért elkezdték "paradicsom chutney"-nak nevezni. A britek gombás változata állagában és textúrájában is különbözött, szinte átlátszó volt és nagyon híg. A népszerű korai összetevők közé tartozott még az áfonya, a rák, a vesebab, az uborka, a citrom, a zeller és a szőlő. A gombás ketchup még ma is létezik az Egyesült Királyságban, a Fülöp-szigeteken pedig a banános ketchup népszerű. A paradicsomos ketchup elterjedését az Újvilágban az amerikaiak paradicsom iránti lelkesedése gyorsította meg. Farmerek árulták helyben, egy Jonas Yerkes nevű gazdának pedig meggyőződésévé vált, hogy ő tette a ketchupot nemzeti eledellé. A korabeli hirdetésekben úgy emlegették, mint a fűszert, amely megkönnyíti a háziasszonyok életét.
A nagy áttörést az 1872-es év hozta meg, amikor a philadelphiai nemzeti vásáron bemutatkozott a paradicsomos ketchup ecettel is ízesített változata.
Forrás: MiVilágunk Magazin